59. lépés Alapanyagok az ételtársításra figyelő étkezéshez

Időről időre felvetődik kérdésként, hogy az eMpszi étrendje szerinti napokon milyen alapanyagokat használjuk az éltelek készítéshez, hogy a hasznos ételtársítás létrejöjjön. Bár már szó volt erről, de úgy érzem, segítek vele, ha újból felsorolom ezeket. Örömmel veszem, ha van kérdés ezzel kapcsolatban, hogy lássam, hogy mennyire érthető mindaz, amit leírtam, és mi hiányzik a tájékoztatóból ahhoz, hogy könnyen átlátható legyen és kiderüljön, hogy ez valójában nagyon egyszerű rendszer.

A semleges ételek:  

A növényi ételek kivéve a magas keményítő tartalmú növények kivételével, melyek hús, zöldség és tésztanapon egyaránt fogyaszthatók.

A semleges ételeket húsnapon a húsnap alapételeivel, zöldségnapon a zöldségnap alapételeivel, tésztanapon pedig a tésztanap alapételeivel kombináljuk.

Brokkoli, cékla, zsenge borsó, fokhagyma, gomba, hagymák, póréhagyma, káposzták, kelkáposzta, karalábé, karfiol, kínai kel, kelbimbó, mángold, padlizsán, paprika, paradicsom, paszternák, petrezselyem, retek, sárgarépa, sóska, spárga, spenót, tarlórépa,  tök,  uborka, zeller, zöldbab,

Vadon nőtt növények: csalán, gyermekláncfű, salátaboglárka, medvehagyma.

Olajos magvak (dió, mogyoró, mandula, mák, napraforgó, tökmag, szezámmag stb. stb.

Zsír, olaj, vaj

Fűszerek , fűszernövények és ízesítők

Gyógynövények

Tejföl és zsíros sajtok fűszermennyiségben!

A húsnap alapételei: 

Ezek kombinálhatók a semleges ételekkel.

Szárnyas, hal, sertés, marha, juh, kecske, nyúl stb.,vad, belsőségek, tenger gyümölcsei, sült húsok, natúr szeletek, flekkenek, bundázott húsok, tokányok , darált húsos ételek, pörköltek, túró és fajtái, tej, sajtok, sajtételek, tojás, tojásételek,  egyéb tejtermékek

A zöldségnap alapételei: 

Ezek kombinálhatók a semleges ételekkel.

Krumpli, bab, borsó (száraz), sütőtök, kukorica, lencse, rizs, gesztenye, csicseriborsó, vöröslencse, csicsóka

A tésztanap alapételei:

Ezek kombinálhatók a semleges ételekkel.

Főtt tészták, sült tészták, kelt tészták, kenyérfélék, péksütemények, sós és édes sütemények, gombócok, gabonák, gabonakészítmények, édességek, fagylaltok, csokoládé.

A gyümölcsnap ételei:

Ezek ezeket csak egymással kombináljuk és reggelire vagy gyümölcsnapon fogyasszuk!

Hazai és egzotikus gyümölcsök (nyersen!!) frissen és aszalva, olajos magvak fűszerek és méz. 

Zöldségnapra

Csicseriborsó-fasírt

Hozzávalók: 25 dkg csicseriborsó, 1 fej hagyma, 4 gerezd fokhagyma, só, bors, 1 tojás. Olaj a sütéshez. 

Elkészítése: A csicseriborsót kb. 12 órára beáztatjuk, az áztatóvizet leöntjük és tiszta sós vízben kb. 2 óra alatt megfőzzük. Hagyjuk kihűlni, leöntjük róla a vizet, és (botmixerrel) pépesítjük. Hozzáadjuk a tojást, az apróra vágott hagymát, az összezúzott foghagymát, borsozzuk (ha még szükséges sózzuk), jól összekeverjük, kb. 5-10 percig állni hagyjuk, és már nem kevergetjük aztán). Felmelegítjük az olajat, és egy-egy kanálnyi masszát beleteszünk sülni, eligazgatjuk a kanállal, majd megfordítjuk. Ha kisült, leitatjuk róla a felesleges olajat. Óvatosan bánjuk vele, könnyen szétesik sütéskor. Savanyúsággal vagy különféle salátákkal tálaljuk. 

Az 58. lépésben átnéztük az ételtársítás alapján az egyes napokhoz tartozó alapanyagokat.

Holnap folytatjuk.

58. lépés: A kilavatlanság hizlal

Ezt a címet most leginkább magamnak írom azzal a szándékkal, hogy most fogjam nagyon rövidre a mondókámat, és menjek aludni, mert most értem haza egy nagyon jó, de igencsak fárasztó útról. Ezért a kommentekre is majd holnap válaszolok.

Mert a kialvatlanság tényleg hizlal. Hogy pontosan hogyan függ össze a két dolog tudni nem tudom csak tippelem. Hogy így van, ezt magamon tapasztaltam. Talán azért van, mert alváskor tisztul meg a szervezet a méreganyagoktól, és ha nem tud eléggé megtisztulni, akkor nem engedi el a védelmi zsírt. De lehet, hogy ez butaság. Aztán az is van, hogy alváskor áll helyre a kellő energiaszintünk. És ha nem pihenjük ki magunkat, akkor az energiahiányos állapoton valahogy ösztönösen az evéssel akarunk segíteni (ha már elegendő alvásra nincs módunk. Az tény, hogy ha fáradt vagyok, többet eszem. Ezért is neveztem magam fáradtságevőnek. Ha fáradt vagyok, mindig erős késztetést érzek az evésre. És ha ilyenkor elkezdek enni, akkor túleszem magam. És azt is megfigyelem annak idején, hogy hosszabb kialvatlan szakaszok idején soha nem lett kisebb a szám a mérlegen, mint előző héten volt. 

Nektek milyen tapasztalataitok vannak erről? 

Húsnapra:

Tavaszváró téli saláta

Hozzávalók: 1 jégsaláta, 1 sárgarépa, kevés lilakáposzta, 5 dkg húsos füstölt szalonna, 5 dkg füstölt kolbász, 1 fej lilahagyma, 2-3 csiperke gomba . 4 keményre főtt tojás, 1 marék dió apróra vágva, 1 evőkanál apróra vágott petrezselyemzöldje.

Az öntethez: 2 kanál olaj (fele olíva fele szőlőmagolaj), 1 kanál balzsamecet 1 kanál mustár, só, bors.

Elkészítése: A salátát apróra tépjük, a sárgarépát lereszeljük, a káposztát nagyon vékony csíkikra vágjuk. Összekeverjük.

A húsos szalonnát hajszálvékony szeletekre majd csíkokra vágjuk, a füstölt kolbászt egészen kicsi darabokra aprítjuk, a gombát felszeleteljük, a hagymát apróra vágjuk.

A mustárhoz hozzákeverjük az olajat, az ecetet, sózzuk borsozzuk.

Kiolvasztjuk a szalonnal zsírját, megpirítjuk rajta a gombát, a hagymát és a kolbászt is.

Tálalás: A salátát adagonként tányérra rendezzük, meglocsoljuk az öntettel, a tojásokat hosszában nyolcba vágjuk és a saláta köré rendezzük, a tetejére halmozzuk a sültszalonnát-kolbászt. Megszórjuk dióval és petrezselyemzölddel. Egy szerelt pirítóst adhatunk mellé.

Az 58. lépésben a kellő mennyiségű alvást propagáltam, mert az a meggyőződésem, hogy a kialvatlanság hizlal.

Holnap folytatjuk.

57. lépés A konyhamalac-jelenség

Főként a családanyák ismerik nagyon jól azt a helyzetet, amikor azzal a címszóval, hogy sajnáljuk kidobni az ételt, megesszük a maradékokat. Nem vagyunk már éhesek, de megesszük, hogy ne maradjon. De talán azzal is kezdhetnénk, hogy miért is marad, miért készítünk annyit, hogy maradjon. Ez nagyon nehéz kérdés, és ebben én igazán nem tudom megmondani a jó megoldást, mert ennyi év után még mindig nem sikerült ettől a hibámtól megszabadulnom. 

Valami kényszeres dolog van bennem arra, hogy több étel legyen az asztalon, mint amennyit a jelenlévők meg tudnak enni. Most, hogy ezeket a szavakat írom, most kerül nálam is szem elé ez a kérdés. És talán az lenne a leghatékonyabb, ha együtt gondolkoznánk el rajta, hogy vajon miért is lehet ez. 

És aztán pedig az következik, hogy ha már ott van az az ételmaradék, akkor miért esszük meg kényszeresen. Igen, ételt ne dobjunk ki. Ezt most is vallom. És nem azért, mert „Etiópiában éheznek”, hiszen nem lesz egy etióp családnak sem jobb, ha itt lerontjuk a gyomrunkat. Ne dobjunk ki ételt, mert az pocséklás. Csak azt hiszem, hogy az étel kidobását nem azzal kell megakadályoznunk, hogy túlesszük magunkat. A pocséklást talán már a vásárláskor kéne megelőzni.

Van erre valakinek valami jó módszere?

Gyümölcsnapra: 

  Diós fügegolyó gyümölcskrémekkel

Hozzávalók: 7,5 dkg füge, 7,5 dkg dió, 5 dkg méz.

Elkészítése: A digót és a fügét egyaránt durvára daráljuk, összekeverjük a mézzel, és vizes kézzel kis golyókat formálunk a masszából. Különböző gyümölcskrémekkel tálaljuk.  

 Diós fügegolyó vérnarancsos almakrémmel

1 vérnarancsot egy almával összeturmixolunk, s ezt adjuk a fügegolyó mellé.

Diós fügegolyó banános kivikrémmel

1 banánt 2 kivivel turmixolunk össze ezzel tálaljuk a fügegolyót.

Kombinálhatjuk is a gyümölcskrémeket

Az 57. lépésben arra lenne jó megtalálni a választ, hogy hogyan lehetne megoldani, hogy nem halmozzunk fel az asztalra a kellőnél több ételt, legalább a hétköznapokban ne. Ha meg már megtörtént, akkor hogyan kerülhetnénk el a konyhamalac jelenséget.

Holnap folytatjuk.

56. lépés: Az éhség titka

Úgy alakultak a dolgaim, hogy nagyon sok munkám összeszaladt a most következő napokra. Holnap hajnalban elutazom, és csak vasárnap éjjel érek haza. A blogot mégsem szeretném itt hagyni még egy kis időre sem. Nem azért, mert nem értené meg valaki, hogy most ez van, hanem azért, mert én magam szeretném kipróbálni, hogy hogyan lehet ezt együtt csinálni. 

Aki szokott írni, tudja, hogy nem lehet kutyafuttában írni ilyen komoly dolgokról. Éppen ezért arra gondoltam, hogy ma a rohanás mellett új gondolatok helyett inkább előveszek egy régebbi írásomat, legyen a mai bejegyzésem a tavaly februárban az Erdélyi Konyhában megjelent cikkem. Nagyon sokat írok, beszélek, így nem emlékszem én már arra, hogy mikor hol mit írtam le, mondtam el. Arra sem emlékeztem, hogy abban a cikkben mi volt. Kinyitottam a gépen az általam azóta sem olvasott dokumentumot, és teljesen megdöbbenve láttam, hogy 2010 februárjában az Erdélyi Konyha hasábjain megjelent cikkemben kiscímként szerepel mind a testi éhség mind a pszichés éhség fogalma. Nem akarom újból előhozni Lukács Liza rágalmait, de ha már így elém dobta az élet, akkor nem tudom kihagyni, hogy - ahogy ő kérte - "hitelt érdemlően" bizonyítsam, hogy nem az ő 2010 októberében megjelent könyvéből másoltam (átfogalmazva!) a fenti fogalmakat. Remélem,  a több ezer példányban 2010 februárjában kinyomtatott Erdélyi Konyha elég hitelt érdemlő bizonyíték arra, hogy én már jóval az ő könyvének megjelenése előtt megfogalmaztam ezeket a gondolatokat. Tehát én nem vehettem ezeket tőle...

Nem azért írtam le most ezt, mintha  érdekelne, hogy bizonygassam az igazamat, hiszen, akkor fordítottam volna rá legalább egy kevés időt, hogy visszaolvassak régi írásaimat, s akkor már a vád napján idehozhattam volna ezt a mellettem szóló bizonyítékot, hanem azért, hogy ezzel is amellett érveljek, hogy hosszútávon megéri az őszinteség, és hogy az ellenkezője mindig megbosszulja magát, ez csak idő kérdése. (Ezt pedig a múltkori édességpótlós okfejtésem mellé teszem érvnek.) 

(Liza pedig használja egészséggel a gondolataimat, én se beperelni, se letiltatni, se semmi hasonlót vele tenni nem fogok. Ha egyetlen egy embernek segít akár az én gondolataimmal akár a sajátjaival, az már jó.)

És akkor  legyen 2010. februári Erdélyi Konyhában megjelent  a cikkem a mai bejegyzés!

Az éhség titka

Aki fogyókúrába kezd, annak első gondolatai közé tartozik, hogy éhes vagyok! Mi lesz velem, amikor nem bírom tovább evés nélkül? Irtózunk a kiszolgáltatottságtól. Az éhségtől való irtózás lehet a legerősebb gát annak útjában, aki meg akar szabadulni a fölesleges kilóitól. Ha ezek után mégis belefogunk, azt önkínzásnak érezzük. Éhezünk pár napig, pár hétig, és azután megunjuk a mazochizmust, megsértődünk a sorsunkra, az egész világra, és amit hatalmas akaraterővel leadtunk, azt ötször gyorsabban visszaszedjük. Nem súlyt vesztünk, hanem időt. Két hét fogyókúrával, két hetet veszítünk.

Így voltam ezzel én is évekig. Cipeltem az akkoriban majd félmázsányira felszaporodott túlsúlyomat, és átéltem a különböző fogyókúrák egyre kevesebb reményt adó tortúráit. Mígnem egyszer kaptam egy meglepő, igen egyszerűnek tűnő tanácsot. 

Jelölj ki magadnak három evésidőt!

Ez volt a legjobb tipp, amit túlsúlyosként valaha kaphattam! Legyen minden nap úgy két órán belül ugyanabban az időben a reggelid, az ebéded és a vacsorád! Evésidőben egyél azt és annyit, ami jólesik! Viszont evésidőn kívül egyetlen falatot se nyeljél le! Evésidőn kívül csak vizet igyál! Semmilyen indok ne tántorítson el ettől! Ne fogadd el, ha megkínálnak, ne kóstolgasd az ételt főzés közben! Gondoskodó szeretettel figyelj magadra! A legjobb, ha fel is jegyzed, hogy miket tapasztaltál, míg ezt gyakorlod. Pár hét múlva kezedben lesz a titok nyitja. És ezzel leszámolhatsz végleg a súlyfeleslegeddel.

Megfogadtam a tanácsot, és valóban döbbenetes tapasztalatok birtokába jutottam. Az egyik legfontosabb, amit megtapasztaltam, hogy kétféle éhség létezik, ám ezek annyira hasonlítanak egymásra, hogy eddig észre sem vettem, hogy két külön dologról van szó. Az egyiket testi éhségnek, a másikat pszichés éhségnek neveztem el.

A testi éhség

A testi éhség csikorgó érzés a gyomromban, hátrafelé a lapockám alá kisugárzik. A gyomorkorgással oldódik a feszültsége. Ha figyelem, enyhül, és ez jólesik, várom is, hogy enyhüljön. Ilyenkor arra gondolok, hogy éhes vagyok, és elindul a nyálelválasztás. Ám örömmel venném, ha mindez – csak úgy magától, evés nélkül is – elmúlna. De ha eszem, akkor az is jó érzés. Közben is és utána is. Megelégedéssel tölt el. Nem követi lelkiismeret-furdalás. Viszont, ha nem ehetek, egy idő után enyhül, el is feledkezem róla. Aztán később megint jelentkezik, de nem erősebben, mint korábban. Soha nem válik „farkaséhséggé”.

A pszichés éhség

Más a helyzet a pszichés éhség esetében. Olyankor valahol mélyen tudom, hogy nem éhes vagyok igazából. Gyomorszájból indul egy égő érzés. Érzem a gégefőben és a nyelőcsövemben is. Ekkor is beindul a nyálelválasztás, és ahogy megfigyelem, halványul ez az érzés is, de rossz nekem, hogy halványul, meg szeretném tartani. Olyan, mint a szívtáji bizsergető érzés, amikor egy kedves, de elérhetetlen személy után vágyakozom. Akár a kísértés érzése is lehet ez? Tudom, hogy rosszra vinne, hogy nem szabadna, de mégsem akarok az érzéstől megválni, nem akarom, hogy enyhüljön, azt akarom, hogy beteljesedjék. Különböző ételekre gondolok. Mit is ennék? Igazából egyiket sem, csak „valamit”. Lapozgatok gondolatban a képek, az ízek között. Mi lenne jobb? Sós, édes, savanyú, erős? Ez az érzés, nem sokkal evés után is jelentkezhet. A édesre sós, sósra édes tipikus kívánsága. Sokkal erősebb késztetést jelent, mint a testi éhség. Ha ilyenkor eszem, enyhül a feszültség, de csak rövid időre. És ott jár a nyomában a lelkiismeret-furdalás.

Az alap

Az M pszichowellness módszere az eMpszi, melyben hét táplálkozási szabályt ajánlunk. De ezek között az első és legfontosabb, hogy tartsuk meg a napi három étkezési időnket. Ez a módszer lehetővé teszi, hogy megfigyeljük magunkat, és megtanuljunk különbséget tenni a testi és a pszichés éhség között. Ennek a tudásnak a birtokában pedig elkezdhetjük egészen új színben látni a hízás-fogyás kérdéskörét. Aki végleg meg szeretne szabadulni a felesleges kilóitól, bölcsen dönt, ha beépíti az életébe ezt a jótanácsot, és felfedezi magában az éhségnek ezt a két fajtáját. Egy próbát mindenképpen megér.

Tésztanapra:

Karfiolkrémes palacsinta

Hozzávalók: Az 55. lépésnél (tegnap)  ismertetett karfiolpörköltből 40 dkg, 8 palacsinta, 4 kiskanál tejföl, 4 kávéskanál pirospaprika-krém, kakukkfű a tálaláshoz.

Elkészítése: Kisütjük a palacsintákat. A kihűlt karfiolpörköltet botmixerrel pépesítjük, majd egy kis víz hozzáadásával átforraljuk. Ezzel a krémmel töltjük meg a palacsintákat, tálaláskor kevés tejfölt, csípős paprikakrémet adunk hozzá, megszórjuk egy kis kakukkfűvel.

Az 56. lépésben az éhség titkát hoztam újból szóba. Meg azt, hogy az őszinteség nagyon kifizetődő dolog.

Holnap folytatjuk.

55. lépés Lego-város és a sok ezer darabos puzzle

Mi lenne, ha úgy fognánk fel az életet, hogy úgy van „megszervezve”, hogy amikor megszületünk, mindenki kap egy jó nagy vödör Legot, vagy egy jó nagy zacskót tele puzzle-darabkákkal. Ebben éppen annyi kis építőelem van, amiből fel tudjuk építeni a leginkább kedvünkre való Lego-várost, illetve ki tudunk rakni egy olyan képet, melyben a legnagyobb örömünket leljük. 

Mikor kicsik vagyunk a szüleink elkezdik építeni velünk ezt a várost, kirakosgatni ezt a képet -  jól-rosszul, ahogy tehetségükből adódik. Így felhasználódik néhány építőelem, és ott marad egy nagy rakás kocka, puzzle-darabka a szoba közepén akkor, amikor elérkezik az önálló életünk. Nos, innentől válik igazán érdekesség a dolog. Ki mit kezd az addig építetett városrészével, a kirakosgatott képdarabkával?  Hogyan tekint az ott halomban heverő építőkockáira, puzzle-darabkákra?

Mert milyen lehetőségeink is vannak? Gondolhatunk úgy erre az egészre, hogy nekünk tulajdonképpen „járna” készen ez az álomváros, az a kirakott kép, mi az, hogy itt halomban állnak a kockák, miért van ez „lerombolva”?  És egyébként sem segít senki építeni. Itt állunk ezzel a torz valamivel és nekünk itt KELL élnünk, ebben a bizonytalan összevisszaságban. Néha szerzünk magunk mellé építőtársakat, akik így-úgy építgetik a városunkat, rakosgatják a képünk darabkáit, ám végső soron soha nem az jön ki belőle, amit mi szeretnénk. Ezzel együtt azonban nézzük a mások városait, képeit, és megtesszük a magunk kritikus megjegyzéseit, osztogatjuk a tanácsainkat, hogy másként kéne azt csinálni. És közben meg sajnáljuk magunkat, hogy ami városunk nem épül. 

De van ennél egy sokkal jobb variáció is. Lehet azt is, hogy ott ülünk az építőkocáink, puzzle-darabkáink között, és TUDJUK, hogy ebből a kupacból fel lehet építeni a magunk álomvárosát, ki lehet rakni a legragyogóbb képet. Megvannak hozzá az elemek. Születésünkkor megkaptuk az összes szükséges darabot, hiánytalanul. Néha elkeverednek ugyan, a kupac aljára kerülnek, de ha tudjuk, hogy megvan minden szükséges elem, akkor ez a tudás hozzásegít ahhoz, hogy meg is találjuk. Jönnek persze hozzánk is szomszédok és adják a jobbnál jobb tanácsokat, hogy mit hova kéne inkább rakni, és kicsit nehezebb lesz ilyenkor, mert szeretünk hallgatni másokra, és ez nem is csoda, hiszen a buta tanácsok mellett számtalan jó is akad. Szerencsés esetben el tudjuk dönteni, hogy melyik tanács visz előre, melyik hátráltat. A felelősség az építőé, neki kell dönteni, hogy mit fogad meg a kapott tanácsok közül. 

Nos, szerintem érdemes eljátszani ezzel a gondolattal, hogy megvan minden szükséges építőelemünk annak a vágyott képnek a kirakásához. Talán a sok kis összekevert építőelem azt sugallja, hogy lehetetlen vállalkozás mindegyiket a helyre rakni. Ki tudja? Az azonban biztos, hogy maga az építés öröm.

Zöldségnapra

Csicseriborsó-főzelék karfiolpörkölttel

Hozzávalók: A csicseriborsóhoz: 25 dkg csicseriborsó, 4 gerezd foghagyma, só, bors, 1 kiskanál vaj.

A karfiolpörkölthöz: 40 dkg karfiol, 1 fej vöröshagyma, 1 kiskanál zsír, só, bors, őrölt kömény, 1 evőkanál őrölt pirospaprika, 2 dl tejföl.

Elkészítése: A csicseriborsót kb. 12 órára beáztatjuk, majd leöntjük róla az áztatóvizet, és 1 liter sós vízben kb, két órán át főzzük. Amikor egy kicsit meghűlt, a felét botmixerrel pépesítjük. A vajat felolvasztjuk, megfuttatjuk benne a fokhagymát, és hozzáadjuk a csicseriborsót. Annyi vizet adunk hozzá, hogy főzeléksűrűségű legyen. Átforraljuk.

Közben a hagymát apróra vágjuk és elkezdjük dinsztelni a zsíron. A karfiolt először szeletekre, majd kockákra vágjuk. Nem baj, ha kis darabok leesnek róla, azt éppen olyan jó, mint a szabályos darabok. A dinsztelt hagymára tesszük. és kevés víz hozzáadásával puhára pároljuk., fűszerezzük, s a végén a tejfölt is hozzákeverjük.

A csicseriborsóval együtt melegen tálaljuk. 

Az 55. lépésben egy fantáziajátékra hívtalak benneteket. Mi lenne akkor, ha azt tételeznénk fel, abban hinnénk, hogy születésünkkor megkaptunk minden fontos dolgot, ami ahhoz szükséges, hogy boldog életet építsünk magunknak. És az az életutunk, hogy ezeket az alkotóelemeket felfedezzük, és a helyére illesszük. Nos, milyen lenne? 

Holnap folytatjuk.

54. lépés: Édes kérdés

 

Ha iszom egy kávét, és azt mondom, nem kérek bele cukrot, általában az a következő mondat, hogy van-e vagy nincs éppen kéznél mesterséges édesítő. No, ezt aztán végképp nem kérek! Lehet, hogy furcsa, de én keserűn szeretem a kávét. Nem mondom, szeretem én a kávés tejszínhabot is (ha már arról van szó hogy kávé és tejszínhab, akkor inkább a kávés tejszínhabra, mint a tejszínhabos kávéra szavazok :) ), de ez más kérdés, más kategória, ez már nem kávé, ez már édesség kérdésköre. De ennek semmi köze a testsúlyomhoz se pró se kontra. Senki nem attól billen ki a normál testsúly tartományából, hogy megiszik naponta két kávét cukorral. Ha ez szükséges a komfortérzetéhez, akkor igya meg nyugodtan cukorral.

A cukorbetegek kivételével senkinek nem ajánlom az édesítőszert. Annak az embernek, akinek a szervezete képes lebontani a cukrot sokkal többet ártanak az édesítőszerek, mint amennyit használnak. Szent meggyőződésem, hogy ezek inkább hátráltatják a fogyást, mintsem segítenék. Miért is gondolom ezt?

Az édesítőszer hazudik. Az édes íz azt hazudja a szervezetnek, hogy cukor érkezik. (Az édes íz hatására a szervezet inzulint termel, hogy az érkező cukrot le tudja bontani.  De cukor nem érkezik, amit a termelt inzulin lebonthatna.  Akkor elkezdi a szervezet hiányolni a meg nem kapott cukrot, és hogy megkapja éhségérzetet generál. És akkor meg ott állunk az enni vagy nem enni örök dilemmájával. Bár az is lehet, hogy valahogy kezeli a szerveztünk ezt a visszás helyzetet, de hogy ez is egy plusz feladat neki, az biztos. És nyilván egy újabb olyan információ, hogy soha nem lehet tudni, mikor érkezik téves riasztás. Egy újabb bizonytalansági tényező, mely ellen védekezni kell, sőt egy újabb olyan idegen anyag a szervezetben, mely akár még a zsírképzést is beindíthatja, hiszen azt mondják, hogy a szervezetre veszélyes anyagokat a test zsírsejtekkel veszik körül. Tehát zsírt kell raktároznia akkor is, ha idegen anyagokat akar elszigetelni. (No, ez csak most jut eszembe, ezt közel sem biztos, hogy így van, de a logika szerint lehetséges, érdemes lenne ezen is elgondolkodni. )

Sokszor hallunk olyan fogyókúrás „jótanácsokat”, hogy így-úgy csapjuk be a szervezetünket. Nos, én ezt nagyon ellenzem. A hazugság, a becsapás, hosszú távon soha nem kifizetődő, éppen ellenkezőleg, nagyon veszélyes és mindenképpen veszteséges dolog. A szervezet mindig egyensúlyra, harmóniára, biztonságra (= a saját ritmusának megtartására) törekszik. Ha ebbe a rendszerbe csak úgy „gondolom szerint” belenyúlunk, újabb jó nagy feladatot adunk neki, hogy a jónak szánt butaságunkat korrigálja.

A szervezetünk fantasztikus, az értelmünkkel felfoghatatlanul bonyolult nagyszerű „gépezet”. Ebbe piszkálunk bele olykor mindenféle képes magazinokból és reklámokból ömlő „jótanácsokkal”. Ezekről persze rendre kiderül, hogy nagyon rossz tanácsok voltak. Hány „fantasztikus” szerről bizonyosodott már be, hogy rákkelő, hogy kiszámíthatatlan mellékhatásai vannak, hogy több kárt okoz, mint hasznot, hányat tiltottak már be, és még hányat fognak. 

Úgy gondolom, a legtöbb, amit tehetünk, hogy a lehető legtermészetesebb élelmiszereket fogyasztjuk, melyek a legkevesebb mesterséges anyagot tartalmaznak, melyek a legközelebb vannak ahhoz, ahogyan a természetben megtalálhatók. Mert amit a természet ad, és nem a laboratórium, azt a szervezetünk sokkal jobban tudja kezelni, mivel arra fel van készülve, arra van teremtve, hogy olyan dolgokkal éljen.

A hízás mindenképpen védekezés, a zsír a szervezet védelmi szerve. Védekezésre, védelemre annál kevesebb szükség van, minél kevesebb a veszély. Akármit is tartalmaznak a reklámok, könnyen elképzelhető, hogy a mesterséges anyagokat, még akkor is, ha tulajdonképpen nem károsak, csak azért veszélyként érzékelhet a szervezetünk, mert idegenek számára. (Egyébként ez korántsem  csak műcukorra igaz, a modern élelmiszeriparban a termékek óriási százaléka vegyészeti laboratóriumokban előállított anyagok eredménye, és itt nem csupán a különböző aromákra kell gondolni.)

Mindezeket figyelembe véve azt mondhatom, hogy ha nem tudunk lemondani az édes ízről, és miért is kellene lemondanunk róla a mértékletesség elve mellett, akkor nyugodtan használjunk cukrot, de ha szeretjük, én inkább mézet ajánlom. A méz nagyon egészséges és természetes édesítő, sok olyan anyagot tartalmaz az édes íz mellett, melyre a szervezetünknek nagy szüksége van. Ám, ha valaki nem szereti a mézet, ne büntesse magát azzal, hogy ezt eszi cukor helyett. A nyugodtan és örömmel elfogyasztott napi néhány deka cukor nem akadályoz meg az ideális testsúly elérésében.Viszont, ha becsapjuk a szervezetünket, és sok mesterséges élelmiszert eszünk, akkor már sokkal nehezebben érjük tudunk megszabadulni a felesleges kilóktól.

Húsnapra:

Télirépás pikáns aprópecsenye 

Hozzávalók: 1 kg sertéstarja, 1 kg tarlórépa, 0,5 kg cékla, 1 evőkanál zsír, 2 kávéskanál só, 1 kiskanál bors, 5 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál citromlé, 1 kiskanál csípős paprikakrém, a tálaláshoz 1 kis ág rozmaring, citromkarika. 

Elkészítése: A húst falatnyi kockákra vágjuk, sózzuk, borsozzuk, felforrósítjuk a zsírt, belezúzunk 1 gerezd fokhagymát, és beletesszük a húskockákat. Állandó kevergetés közben addig sütjük, míg a húskockák pirulni kezdenek. Ekkor hozzáadunk egy kis vizet, lefedjük és a víz rendszeres pótlásával puhára sütjük, majd zsírjára pirítjuk. Közben a tartórépát és a céklát meghámozzuk, és kis kockákra vágjuk. Ha a hús elkészült kiszedjük a zsírból és félretesszük. A zsírban pedig kisütjük a tarlórépakockákat majd a céklát úgy, mintha sült krumplit sütnék.  Mikor egy-egy adag elkészült, alaposan lecsepegtetjük, leitatjuk róla a zsírt, és ezt is tálba tesszük, zúzott fokhagymával, citromlével, csípős paprikakrémmel, szükség esetén sóval ízesítjük, jól elkeverjük. A húskockákat is hozzákeverjük, és újból jól átforrósítjuk. Citromkarikával és pár rozmaringlevéllel találhatjuk.

Megjegyzés: A tarlórépának kissé kesernyés az íze, ezért csak azoknak ajánlom, akik ezt az ízt kedvelik.

Az 54. lépésben arról esett szó, hogy az édesítőszer hazudik, és megterheli a szervezetet, ezért a mesterséges édesítők helyett sokkal hasznosabb, ha cukrot eszünk mértékkel, de a leghasznosabb, ha mézzel édesítjük, az ételeinket.

Holnap folytatjuk.

53. lépés: A kapaszkodók

 

Vannak napok, amikor nehezen mennek a dolgok, amikor kizökkenünk a számunkra kedvező ritmusból. Amikor váratlan dolgok elé kerülünk, amikor zavarba jövünk valami miatt. Amikor nem találjuk a helyünket, amikor nem találjuk önmagunkat, az önmagunkhoz vezető utat. Szóval vagy a túl nagy pörgés vagy a dolgok túlzott lelassulása miatt nem vagyunk a saját ritmusunkban, a saját kerékvágásunkban, zavar van körülöttünk, bennünk.

Azt tapasztaltam, hogy az általam O típusúnak nevezett emberek (akik hajlamosak a plusz kilók gyűjtésére) ilyenkor gyakran reagálnak „műsoron kívüli” evéssel. Olyan érzésem van, mintha ilyenkor nyugalmat szeretnénk enni. Vagy valahogy mintha az étel valami „távtartó” lenne köztünk és a zavart okozó tényezők között. Mintha ilyenkor az evés vonna körénk valami láthatatlan burkot, ami segít átvészelni a nehezebb perceket. A dohányos ember ilyenkor sokkal többet dohányzik. Egyik cigarettáról a másikra gyújt, mintha a füst valami jótékony függönyt vonna közé és a zavaró világ közé. A túlevésre hajlamos ember meg ilyenkor mintha az evésbe kapaszkodna. Az evés, mint valami értelmes, ismerős cselekvéssor, ami mintha a kapaszkodó szerepét töltené be a zavarban.

Aki az O a típusba tartozik, és a zavart helyzetben megengedi magának az evést, nagy a veszélye annak, hogy ilyenkor úgy megeszi egy heti kalóriamennyiségét, hogy észre sem veszi. Az általam I típusú embernek nevezettek ilyen helyzetekben nem tudnak enni. Az a szembeötlőbb különbség a két típus evési szokásai között, hogy az I típusnak nyugalom kell az evéshez, míg az O típusnak evés kell a nyugalomhoz. Az I típus ha zaklatott, ha nem adottak a körülményei ahhoz, hogy kényelmesen és élvezettel egyen, akkor nem eszik inkább. Sajnos az O típus éppen ellenkezőleg van ezzel. Ha zaklatott, akkor eszik, méghozzá nem is keveset. Mintha az evés hozná meg számra a nyugalmat, mintha a lenyelt falatok állítanák helyre a megbillent egyensúlyát. Ez a tény még nehezebbé teszi az O típusúak nehéz helyzeteit.

Az lenne a szerencsés megoldás, ha az ilyen helyzetekre találnánk más jellegű kapaszkodókat. Lehet ez például ez a jótanács: tartsd meg a szabályokat, s a szabályok megtartanak téged!

De ez csak egy ötlet, emellett mindenkinek érdemes megtalálnia a maga kapaszkodóját. Gondolkozzunk el azon, hogy mi lenne a leghasznosabb számunkra ezekben a helyzetekben.

Gyümölcsnapra

Gyümölcssaláta banánnal, naranccsal

Hozzávalók: Narancs, vérnarancs, banán.

Elkészítése: A gyümölcsöket meghámozzuk és hajszálvékony szeletekre vágjuk és elrendezzük. Egy csepp mézzel és fahéjjal ízesítve is nagyon finom. Ez utóbbi esetben a szép elrendezésnél jobb, ha salátaként keverjük össze a hozzávalókat, így jobban összeérnek az ízek. 

Datolya és mandula

A múltkor mondtam, hogy kíváncsi lennék ennek a párosításnak az ízére. Határozottan jó együtt a kettő. Most annyit tettem, hogy géppel összeaprítottam először a datolyát, majd a mandulát daráltam apróra, és összekevertem. Így is finom, de ezt igazából gyümölcssaláták gazdagításra tartom igazán jónak. Majd beszámolok, hogy mire mentem. :)

Az 53. lépésben arról beszéltünk, hogy néha vannak nehezebb helyzetek, zaklatottabb időszakok, s ezekre az estekre hasznos, ha találunk magunknak kapaszkodókat.

 

Holnap folytatjuk.