101. Zöldségnapra: gombás krumpli + A félelem helyett

m.k blogjában http://vajdasaginoiezmegaz.blogspot.com/2011/04/olaszos-gombas-krumpli.html láttam ezt az ételt , és megtetszett. Minden adott volt hozzá itthon, kézenfekvő volt, hogy elkészítsem. Természetesen a szokásos módon, emlékezetből fogtam hozzá. Így a következővé alakult:

Hozzávalók: 1 kg krumpli, 0,5 kg csiperkegomba, kb. 8 dkg vaj, 1 póréhagyma, 3 újhagyma, só, szurokfű (oregánó), snidling. 2 dl víz. 

Elkészítése: A krumplit héjában megfőzzük, meghámozzuk, felszeleteljük. A pórét vajon megdinszteljük. A gombát felszeleteljük. Egy tepsit vagy tűzálló tálat kivajazunk, és a krumplit, gombát, dinsztelt hagymát összevágott újhagymát (a zöldjét is) beletesszük, sózzuk, szurokfűvel ízesítjük, aláöntünk 2 dl vizet, a maradék vajat kis darabkákban elosztjuk a tetején, és előmelegített sütőbe tesszük, kb fél órára 200 fokra. . Tálaláskor apróra vágott snidlinggel megszórjuk. 

Tejfölös tavaszi salátát adtam mellé. Ebben volt retek, újhagyma, turbolya, medvehagyma, salátaboglárka, néhány feljessalátalevél, só és tejföl. 

eMpszi gondolat:

A félelem helyett

Nem szeretek kimondani negatív szavakat, mert az a meggyőződésem, hogy a kimondott szavaink sokkal nagyobb hatással vannak ránk, mint az általában gondolnánk. Ezért gondolom felelőtlenségnek, hogy vannak, akik szinten sportot űznek belőle, hogy negatív kijelentéseket tesznek az embertársaikra, a világra, és nem utolsó sorban önmagukra. Bár nagyon fontos dolog ez is, ma nem erről akarok írni. Ám ahhoz, amit mondani akarok, mégis csak ki kell mondanom egy nagyon súlyos negatív szót, és ez a félelem. 

Azt hiszem, hogy ez a kulcsa mindennek, amiről beszélünk ezen a blogon. Mert lehet mindenféle okokat találni, hogy miért eszik túl magukat az emberek, ezekből az okokból lehet tetszőleges szempontok alapján tetszőleges számú csoportot létrehozni, csak teljesen felesleges. Mert ha egy lépcsővel lejjebb megyünk, valahol mindig valamiféle félelem az, ami a dolgok mélyén lapul. 

Nézzük például az én esetemet! Mitől féltem én annyira, hogy sokáig sokkal többet ettem a kelleténél, és mitől félek még most is adott esetben annyira, hogy igencsak oda kell figyelnem, hogy csak a testi éhségemet elégítsem ki. Nekem ez egyetlen jól körülhatárolható oka van ennek: Attól féltem sokszor, hogy elfogy az erőm. Ennem kell, hogy bírjam mindazt, amit felelősségem tudatában elvállaltam, a családban, a munkahelyen, az egykor számos társadalmi megbízatásomban.  És az töltött el félelemmel és rettegéssel (és néha még mindig megkísért ez), hogy majd nem tudom megcsinálni, hogy majd rossz lesz, ahogy megcsináltam. Lehet ezt bogozgatni, hogy talán a gyerekkori elvárásokra vezethető ez vissza, hogy jónak kell lenni, a legjobbak között a helyem, ez az elvárás, és ha nem ott vagyok, akkor máshol nincs helyem. 

Nagyon valószínű, hogy mindenféle tesztek után valami ilyesmi derülne ki rólam. És ha elengedem a gyeplőt, és engedem, hogy az erőm elfogyása miatti mondhatni már ősi rettegésem irányítson, akkor bizony nagyon nehéz megállnom, hogy ha fáradt vagyok, ne egyem túl magam. De ha már tudom, hogy mi problémám gyökere, és vannak is rá válaszaim, akkor tehetek is ellenük józanésszel, olyan hasznosabb szokásokkal. Megérint ugyan a régi inger, de már vannak rá új válaszaim. 

Talán Lutertől származik a mondás, mely szerint „Azt nem kerülhetjük el, hogy madarak repüljenek el a fejünk felett, de azt már megakadályozhatjuk, hogy fészket rakjanak a hajunkban.” Valahogy így lehetünk a félelmeinkkel is. Azt nem kerülhetjük el, hogy olykor megérintsen bennünket egy-egy szorongást, félelmet generáló inger, gondolat, de az már a döntésünkön múlik, hogy elidőzünk-e ennél a gondolatnál, vagy valami másra gondolunk helyette. És a válaszunk ösztönös-e, automatikusan cselekszünk-e valami haszontalant, vagy van már hasznos válaszunk a kellemetlen ingerre. Rajtunk múlik, hogy találunk-e olyan gondolatokat, gondolkodókat, akiknek példa értékű válaszaik voltak -  a (nagyon különböző dolgokból, ezer okból feltörhető) félelemre. 

Ha a szorongásra fordított időt és energiát a megoldás keresésére fordítjuk, sokkal jobban járunk. Igen, lehet azt gondolni, hogy mondani könnyű… És nem is véletlen, hogy éppen ezt írom ma, mert az utóbbi napokban elröppent az én fejem felett is néhány fekete madár, de fészket az én hajamban rakni nem fognak… És tudom már azt is, hogy az elhessegetésükhöz az erőmet nem a vöröshagymás zsíroskenyerekből, de még csak nem is a fagyasztott gesztenyemásszából nyerem.

Holnap folytatjuk.