49. lépés: Enni vagy nem enni?

Tavaly ilyentájt írtam a következő gondolatokat az Erdélyi Konyha pszichowellness rovatába. Úgy gondolom, sok olyan olvasó van itt a blogon, aki nem jut hozzá ehhez a laphoz, így nem baj, ha itt is megjelennek ezek a sorok. Akik ott már olvasták, azoktól elnézést kérek, de talán érdemes ezeken a dolgokon itt újra eltöprengeni egy kicsit. Szóval: 

Ha feltenné valaki a kérdést, hogy mit is jelent az a szó: enni, nyilván elkerekedne a szemünk, hogy lehet ilyen nyilvánvaló dologra rákérdezni. Néha azonban hasznos, ha teljesen egyértelmű dolgoknak is utánagondolunk egy kicsit. Ha valaki le szeretne fogyni, vagy meg akarja őrizni az alakját, nem kerülheti meg, hogy az evés kérdésén elgondolkozzon. 

 Az értelmező szótár szerint az eszik, aki táplálékot szájába vesz, (megrágva) lenyel valamit.  Táplálékra van szükségünk ahhoz, hogy éljünk. Ez tejesen egyértelmű. De vajon tényleg csak akkor eszünk, ha a testünket akarjuk táplálni? Miért is eszünk valójában? Az ember eszik, mert éhes. Eszik, mert enni kell, mert a testünket táplálni kell. De eszünk azért is, mert enni jó, jók az ízek, az evés közösséget teremt, az evés ünnep. Az evés megnyugtat, oldja a feszültséget, kitölti a bennünk lévő űrt, elűzi az unalmat. A bőség érzetét élhetjük át evés közben, és ezzel biztonságérzetet kapunk. Amit megeszünk, az már a miénk. 

Aki fogyókúrázik, nem eszik rendesen, az mindettől részben vagy teljes egészében megfosztja magát. Nem enni, amikor ennénk, a legkeményebb megpróbáltatások egyike, súlyos büntetés. Már önmagában az, hogy valaki többletkilókat cipel, eléggé megkeseríti az életét. És valóban csak úgy tudna megszabadulni ettől a kíntól, hogy még nagyobb megpróbáltatásokat vállal? Valóban fogyókúráznunk kell ahhoz, hogy megszabaduljunk a felesleges kilóktól?

Van egy jó hírem! Nem a fogyókúra az útja annak, ha el szeretnénk érni az ideális testsúlyt. Nem kell éheznünk, megfosztanunk magunkat az evés örömétől akkor sem, ha most éppen túlsúlyosak vagyunk. Akár öt akár ötven felesleges kiló van rajtunk, egészen biztosan elérhetjük a számunkra ideális súlyt fogyókúra nélkül. Sőt, csak is úgy érhetjük el. 

Ha túlsúlyosak vagyunk, nagyon valószínű, hogy a legtöbb ételt oda sem figyelve, kapkodva fogyasztjuk el, azért, hogy javítsunk a közérzetünkön. De ha a lenyelt falatok pár percre jó érzéssel töltenek is el, mindezt elveszi tőlünk a szinte azonnal jelentkező bűntudat. Evés után nagyon gyorsan az az érzés uralkodik el rajtunk, hogy már megint olyant tettünk, amit nem lett volna szabad. Így ez az örömforrás, pillanatok alatt (ön)büntetéssé válik. És egy idő után már akkor is így érzünk, amikor tényleg a testünket tápláljuk, amikor tényleg ünnepelnénk a terített asztal mellett. 

Segít kitörni ebből az ördögi körből, egy igen hasznos tanács: Ha eszel, add meg a módját, és tudatosan élvezz minden falatot!  Az evés ugyanis a javunkat szolgálja, ha valóban „jelen vagyunk” az étkezőasztalunknál, azaz, ha evés közben kizárólag arra figyelünk, ami itt és most történik. Evés közben tegyük le a múlt és a jelen terheit egyaránt, csak így lehetséges, hogy a jelen örömét, az evés örömét valójában átéljük.  Márpedig ez az öröm természetes és szükséges része az életnek. 

Ha a szótárunkban kiegészítjük az enni szó jelentését, és elkezdünk aszerint élni, akkor az evés, végre elfoglalhatja a méltó helyét az életünkben. Ha ezentúl számunkra enni azt  jelenti, hogy megfelelő időben (naponta háromszor, rendszeresen nagyjából ugyanakkor), szépen terített asztalnál, minden egyes falatra odafigyelve jó alapanyagokból jól elkészített ennivalót fogyasztunk, akkor jó érzéssel, bűntudat nélkül, bátran ehetünk, és biztosak lehetünk benne, hogy elindultunk az ideális testsúlyhoz vezető úton.  

Ha csak az lesz az evés számunkra, ha megadjuk a módját, és csak olyasmit eszünk, ami az elérhető legjobb minőségű, és tejesen az evésre figyelve nyelünk le minden falatot, akkor az Enni vagy nem enni? kérdésre teljesen egyértelmű választ adhatunk.  Meg vagyok győződve arról, hogy valójában a magunkra fordított gondoskodó figyelem olvasztja le rólunk a felesleges kilókat. Kezdjük ezt a figyelmet azzal, hogy teljes, odaadó figyelemmel, méltósággal nyelünk le minden falatot, sőt, minden falatot így nyelünk le!

Gyümölcsnapra

 

Valamelyik erdélyi konyhás bloggernél olvastam, de nem találom, sedithre tippeltem először, de nála sem leltem, roppanós-krémes, ilyesmi címe volt. Ez járt az eszembe, hogy ma ezt kéne csinálni. Aztán csak az kósza ötlet maradt, ez lett belőle. Nem bántam meg.

Diós almakrém 

Hozzávalók: 5 dkg dió, két alma, fél citrom, 1 kiskanál méz, 1 kivi, pár szem mandula és mogyoró, pár szem vörösáfonya. 

Elkészítése: A diót és az almát ás a citrom belét botmixerrel pépesítjük. Mézzel ízesítjük. A kivit meghámozzuk, apró kockákra vágjuk. A kémre halmozzuk a mogyoróval és a mandulával. Díszítésül használhatunk pár szem vörösáfonyát is. 

 

A 49. lépésben megint ismételtünk, összefoglaltunk egy kicsit az Erdélyi Konyhában néhány hónapja megjelent írásom kapcsán.

Holnap folytatjuk.