56. lépés: Az éhség titka

Úgy alakultak a dolgaim, hogy nagyon sok munkám összeszaladt a most következő napokra. Holnap hajnalban elutazom, és csak vasárnap éjjel érek haza. A blogot mégsem szeretném itt hagyni még egy kis időre sem. Nem azért, mert nem értené meg valaki, hogy most ez van, hanem azért, mert én magam szeretném kipróbálni, hogy hogyan lehet ezt együtt csinálni. 

Aki szokott írni, tudja, hogy nem lehet kutyafuttában írni ilyen komoly dolgokról. Éppen ezért arra gondoltam, hogy ma a rohanás mellett új gondolatok helyett inkább előveszek egy régebbi írásomat, legyen a mai bejegyzésem a tavaly februárban az Erdélyi Konyhában megjelent cikkem. Nagyon sokat írok, beszélek, így nem emlékszem én már arra, hogy mikor hol mit írtam le, mondtam el. Arra sem emlékeztem, hogy abban a cikkben mi volt. Kinyitottam a gépen az általam azóta sem olvasott dokumentumot, és teljesen megdöbbenve láttam, hogy 2010 februárjában az Erdélyi Konyha hasábjain megjelent cikkemben kiscímként szerepel mind a testi éhség mind a pszichés éhség fogalma. Nem akarom újból előhozni Lukács Liza rágalmait, de ha már így elém dobta az élet, akkor nem tudom kihagyni, hogy - ahogy ő kérte - "hitelt érdemlően" bizonyítsam, hogy nem az ő 2010 októberében megjelent könyvéből másoltam (átfogalmazva!) a fenti fogalmakat. Remélem,  a több ezer példányban 2010 februárjában kinyomtatott Erdélyi Konyha elég hitelt érdemlő bizonyíték arra, hogy én már jóval az ő könyvének megjelenése előtt megfogalmaztam ezeket a gondolatokat. Tehát én nem vehettem ezeket tőle...

Nem azért írtam le most ezt, mintha  érdekelne, hogy bizonygassam az igazamat, hiszen, akkor fordítottam volna rá legalább egy kevés időt, hogy visszaolvassak régi írásaimat, s akkor már a vád napján idehozhattam volna ezt a mellettem szóló bizonyítékot, hanem azért, hogy ezzel is amellett érveljek, hogy hosszútávon megéri az őszinteség, és hogy az ellenkezője mindig megbosszulja magát, ez csak idő kérdése. (Ezt pedig a múltkori édességpótlós okfejtésem mellé teszem érvnek.) 

(Liza pedig használja egészséggel a gondolataimat, én se beperelni, se letiltatni, se semmi hasonlót vele tenni nem fogok. Ha egyetlen egy embernek segít akár az én gondolataimmal akár a sajátjaival, az már jó.)

És akkor  legyen 2010. februári Erdélyi Konyhában megjelent  a cikkem a mai bejegyzés!

Az éhség titka

Aki fogyókúrába kezd, annak első gondolatai közé tartozik, hogy éhes vagyok! Mi lesz velem, amikor nem bírom tovább evés nélkül? Irtózunk a kiszolgáltatottságtól. Az éhségtől való irtózás lehet a legerősebb gát annak útjában, aki meg akar szabadulni a fölesleges kilóitól. Ha ezek után mégis belefogunk, azt önkínzásnak érezzük. Éhezünk pár napig, pár hétig, és azután megunjuk a mazochizmust, megsértődünk a sorsunkra, az egész világra, és amit hatalmas akaraterővel leadtunk, azt ötször gyorsabban visszaszedjük. Nem súlyt vesztünk, hanem időt. Két hét fogyókúrával, két hetet veszítünk.

Így voltam ezzel én is évekig. Cipeltem az akkoriban majd félmázsányira felszaporodott túlsúlyomat, és átéltem a különböző fogyókúrák egyre kevesebb reményt adó tortúráit. Mígnem egyszer kaptam egy meglepő, igen egyszerűnek tűnő tanácsot. 

Jelölj ki magadnak három evésidőt!

Ez volt a legjobb tipp, amit túlsúlyosként valaha kaphattam! Legyen minden nap úgy két órán belül ugyanabban az időben a reggelid, az ebéded és a vacsorád! Evésidőben egyél azt és annyit, ami jólesik! Viszont evésidőn kívül egyetlen falatot se nyeljél le! Evésidőn kívül csak vizet igyál! Semmilyen indok ne tántorítson el ettől! Ne fogadd el, ha megkínálnak, ne kóstolgasd az ételt főzés közben! Gondoskodó szeretettel figyelj magadra! A legjobb, ha fel is jegyzed, hogy miket tapasztaltál, míg ezt gyakorlod. Pár hét múlva kezedben lesz a titok nyitja. És ezzel leszámolhatsz végleg a súlyfeleslegeddel.

Megfogadtam a tanácsot, és valóban döbbenetes tapasztalatok birtokába jutottam. Az egyik legfontosabb, amit megtapasztaltam, hogy kétféle éhség létezik, ám ezek annyira hasonlítanak egymásra, hogy eddig észre sem vettem, hogy két külön dologról van szó. Az egyiket testi éhségnek, a másikat pszichés éhségnek neveztem el.

A testi éhség

A testi éhség csikorgó érzés a gyomromban, hátrafelé a lapockám alá kisugárzik. A gyomorkorgással oldódik a feszültsége. Ha figyelem, enyhül, és ez jólesik, várom is, hogy enyhüljön. Ilyenkor arra gondolok, hogy éhes vagyok, és elindul a nyálelválasztás. Ám örömmel venném, ha mindez – csak úgy magától, evés nélkül is – elmúlna. De ha eszem, akkor az is jó érzés. Közben is és utána is. Megelégedéssel tölt el. Nem követi lelkiismeret-furdalás. Viszont, ha nem ehetek, egy idő után enyhül, el is feledkezem róla. Aztán később megint jelentkezik, de nem erősebben, mint korábban. Soha nem válik „farkaséhséggé”.

A pszichés éhség

Más a helyzet a pszichés éhség esetében. Olyankor valahol mélyen tudom, hogy nem éhes vagyok igazából. Gyomorszájból indul egy égő érzés. Érzem a gégefőben és a nyelőcsövemben is. Ekkor is beindul a nyálelválasztás, és ahogy megfigyelem, halványul ez az érzés is, de rossz nekem, hogy halványul, meg szeretném tartani. Olyan, mint a szívtáji bizsergető érzés, amikor egy kedves, de elérhetetlen személy után vágyakozom. Akár a kísértés érzése is lehet ez? Tudom, hogy rosszra vinne, hogy nem szabadna, de mégsem akarok az érzéstől megválni, nem akarom, hogy enyhüljön, azt akarom, hogy beteljesedjék. Különböző ételekre gondolok. Mit is ennék? Igazából egyiket sem, csak „valamit”. Lapozgatok gondolatban a képek, az ízek között. Mi lenne jobb? Sós, édes, savanyú, erős? Ez az érzés, nem sokkal evés után is jelentkezhet. A édesre sós, sósra édes tipikus kívánsága. Sokkal erősebb késztetést jelent, mint a testi éhség. Ha ilyenkor eszem, enyhül a feszültség, de csak rövid időre. És ott jár a nyomában a lelkiismeret-furdalás.

Az alap

Az M pszichowellness módszere az eMpszi, melyben hét táplálkozási szabályt ajánlunk. De ezek között az első és legfontosabb, hogy tartsuk meg a napi három étkezési időnket. Ez a módszer lehetővé teszi, hogy megfigyeljük magunkat, és megtanuljunk különbséget tenni a testi és a pszichés éhség között. Ennek a tudásnak a birtokában pedig elkezdhetjük egészen új színben látni a hízás-fogyás kérdéskörét. Aki végleg meg szeretne szabadulni a felesleges kilóitól, bölcsen dönt, ha beépíti az életébe ezt a jótanácsot, és felfedezi magában az éhségnek ezt a két fajtáját. Egy próbát mindenképpen megér.

Tésztanapra:

Karfiolkrémes palacsinta

Hozzávalók: Az 55. lépésnél (tegnap)  ismertetett karfiolpörköltből 40 dkg, 8 palacsinta, 4 kiskanál tejföl, 4 kávéskanál pirospaprika-krém, kakukkfű a tálaláshoz.

Elkészítése: Kisütjük a palacsintákat. A kihűlt karfiolpörköltet botmixerrel pépesítjük, majd egy kis víz hozzáadásával átforraljuk. Ezzel a krémmel töltjük meg a palacsintákat, tálaláskor kevés tejfölt, csípős paprikakrémet adunk hozzá, megszórjuk egy kis kakukkfűvel.

Az 56. lépésben az éhség titkát hoztam újból szóba. Meg azt, hogy az őszinteség nagyon kifizetődő dolog.

Holnap folytatjuk.