Huszonhatodik lépés: Állj fel, és menj tovább!

Ültem reggel az asztalnál, megettem a kis narancsos, banános, vörösáfonyás gyümölcssalátámat, aztán elkezdtem tervezni a napomat. És észre sem vettem, hogy a kezem a vörsáfonya után nyúl, és már a számban is volt egyszerre vagy öt szem. Aztán észbekaptam: Ember, a vörösáfonyának 3-4000 Ft. kilója, és úgy akarod itt nyelni, mint kacsa a nokedlit! Figyelj már, kérlek! Az íze? A zamata? A napsugár, ami beleköltözött a nyáron? Az emberek, akik a munkájukkal idejuttatták az asztalodra, és te? És a te munkád, amivel megkerested az árát? És az evés pillanata? Az evésé, amikor csak ti vagytok ketten: a vösösáfonya és te? És nincs ott helye semmilyen harmadiknak, semmi reggeli feladatlistának! Hát igen…

Hasonlóan jártam ezzel, mint annak idején (még 2005-ben) a tojásos krumplival, amikor csak akkor vettem észre az evési kísérletet, mikor már számban volt a falat, pedig se evésidő nem volt, és a tojásos krumpli az ételtársítás szabályainak a legkevésbé sem felel meg. Ez a tojásos-krumplis élmény értette meg velem a piszchés éhség és a tudattan evés fogalmát. Most a vörösáfonya meg arra hívta fel a figyelmet, hogy annak ellenére, hogy ha a fő szabályokat be is tartjuk, mindig ott van bennünk a kisördög, az a bizonyos lehúzó erő, ami időről időre keresztbe tesz, mely kihasználja, ha elbambulunk, elkényelmesedünk a magunkra figyelésben, és időről időre kísérletet tesz a felfelé vivő spirál mozgásirányának megfordítására.

Akkor nem nyeltem le a tojásos krumpliból bekapott falatot, „csak” elindultam egy érdekes gondolat nyomán, melyből aztán a könyv is született. A vörösáfonyát azért szépen megettem, úgy ahogy kell, odafigyelve, hiszen éppen ott volt az evés ideje, és éppen egy olyan evésé, melyben ott a vörösáfonya helye. Most pedig mindezt biztatásul mesélem el. Azért, hogy tudd, nem az a baj, ha valami olyasmi történik, amit jobb lett volna elkerülni, hanem az lenne a baj, ha ilyen esetben azt mondanánk, ha úgysem tudok úgy élni, ahogy szeretnék, akkor mindegy, akkor hagyjuk a csudába az egészet! Ez nagyon téves gondolat lenne, mert ha nagyon kisarkítjuk, hasonlít ahhoz, mintha azt mondanám, hogy ha nem vagyok tökéletes, akkor minek is éljek. Ha nem lakhatom palotában, akkor akár a sárban is fekhetek. Ugye, ezt senki sem gondolja?!

Ha egyszer meg is esik, hogy nem vagyok ura a helyzetnek, a következő pillanatban már a jó úton mehetek tovább. Ahogy a mondás tartja: A sikeres és a sikertelen embert nem az különbözteti meg, hogy a sikeres állandóan talpon marad, hanem az, hogy a sikeres, ha elesik, utána felkel, leporolja magát, és megy tovább. A sikertelen pedig ott marad fekve a földön. Mindig érdemes felállni, és továbbmenni, ha ott van előttünk a cél.

Holnap zöldségnap

Ma délután Vízicsibéhez kattintva eltátottam a szám a csodálkozástól. Mintha összebeszéltünk volna, ő már be is írta a vörslencse-levest, amit én holnapra terveztem. http://kimeloetelek.blogspot.com/

Azt is érdemes megnézni. Tipikus esete annak, hogy az ételek változatokban élnek. :)

Leves vöröslencsével

Hozzávalók: 2 közepes sárgarépa, 1 közepes petrezselyemgyökér, 10 dkg póréhagyma, 2 gerezd fokhagyma, 10 dkg vörös lencse, 2 dkg vaj, só, őrölt fekete bors. (Citrom, tejföl)
Elkészítése: A lencsét átválogatjuk, megmossuk, lecsepegtetjük. A zöldségeket megtisztítjuk karikára vágjuk. A vajat megolvasztjuk, belezúzzuk a fokhagymát, majd pár percig kevergetve pároljuk rajta a répákat és a pórét. Hozzáadjuk a lencsét, megsózzuk, borsozzuk, felöntjük 1 liter vízzel, s a forrástól számított 10 percig főzzük. Tálaláskor ízlés szerint citromot és tejfölt is adhatunk hozzá.

  

A huszonhetedik lépésben arról volt szó, hogy előfordulhat ugyan, hogy nem minden a terveink szerint sikerül, és letérünk a hasznos úrtól, de még ezt is a javunkra fordíthatjuk akkor, ha a célt szem előtt tartva visszatérünk a választott utunkra. Melyre minden felismert kitérő után visszatérhetünk. Ha  elesünk is néha, felállunk, leporoljuk magunkat és megyünk tovább. Mert csak az sikertelen, aki ott marad a porban.

Holnap folytatjuk.