Huszonhetedik lépés: Szeretem magam

Sok mindenről beszéltünk már eddig, melyeket többé-kevésbé sikerül megvalósítanunk. Sokkal könnyebb megtenni valamit egy személyért, akit szeretnünk. Vajon szeretjük-e önmagunkat igazán? Mit jelent szeretni? A könyvemben is szó van erről. Nem tudnám most sem jobban elmondani. Ezért idézem az ott leírtakat.

Szeretem magam?

Vegyük ezt a kérdést még egyszer! Önsegítő tréningeken találkozhat az ember azzal a gondolattal, hogy a problémák megoldásának gyökere, hogy szeretnünk kell önmagunkat A mi kultúránkban felnőtt embereknek igen furcsán hathat ez az elvárás. A meg nem értést – mint legtöbbször – nyilván az okozhatja, hogy mást és mást jelentenek egy kicsit mindannyiunknak ugyanazok a szavak is.

A szeretet szót is nagyon sokféleképpen érthetjük. Én most azt mondom, hogy szeretni azt jelenti: jót akarni. Mi a jó? A jó a boldogság. Amikor az ember boldognak érzi magát. Amikor nyugodt, de távolról sem unatkozik; amikor nincs benne szorongás; amikor biztonságban érzi magát. Értelmesnek látja az életét, fontosnak, értékesnek érzi saját magát. Harmóniában van önmagával és környezetével. Tehát aki szeret, ezeket kívánja nekünk.

Kívánjuk-e mindezt magunknak? – Naná! Ezek szerint tudjuk szeretni magunkat? Alapesetben igen, de mégis vannak olyan életszakaszok, amikor úgy érezzük: képtelenek vagyunk erre valamiért. Nagyon nagy kérdés, hogy miért, mi hiányzik ekkor… (Talán a megbocsátás?) Mi okozhatja, hogy szinte lemondunk arról, hogy boldogok lehetünk, és nem is küzdünk érte? (Talán az jön elő ilyenkor, hogy hiába? Vagy az, hogy nem érdemlem meg?) Mi hozza, hogy pótcselekvésekbe és figyelemelterelő dolgokba (drogokba?) menekülünk? Mi késztethet arra, hogy úgy szervezzük meg az életünket, hogy minél kevésbé vegyük észre, hogy élünk? Miért rohanunk, pörgünk, dolgozunk, mint az igavonó, vagy szórakozunk úgy, hogy a lehető legészrevétlenebbül múljék az idő ahelyett, hogy telne? Hogy olyan dolgokkal telne (meg), melyek a boldogsághoz vezetnek bennünket?

Aki szeret, megbocsát… Mert szeretni valakit azt is jelenti, hogy teljes őszinteséggel kívánni, és a lehetőségek szerint maximálisan segíteni, hogy a szeretett ember kihozhassa magából mindazt a jót és szépet, ami a lelke mélyén rejlik. Nem más ez, mint százszázalékos elkötelezettség a szeretett személy lehetőségeinek kibontakoztatása mellett. (Még akkor is, ha eddig már több dolga nem a legjobban alakult. Van olyan, aki tökéletes?)

Holnap tésztanap

 

Céklatokány pirított tarhonyával

Céklatokány

 Hozzávalók: 40 dkg nyers cékla, 1 fej hagyma, 1 evőkanál olaj, 1 kávéskanál só, 1 kávéskanál őrölt köménymag, 1 késhegynyi bors, 1 evőkanál ecetes torma, 2 evőkanál tejföl.

Elkészítése: A céklát meghámozzuk, félbevágjuk, majd nagyon vékony szeletekre vágjuk majd gyufaszálnyi csíkokra. A hagymát meghámozzuk, apróra vágjuk, és az olajon megpároljuk. Hozzáadjuk a céklacsíkokat, sózzuk, borsozzuk, őrölt köménnyel ízesítjük. Fdő alatt kb. 40-50 perc alatt puhára pároljuk. A tűzről levéve hozzákeverjük az ecetes tormát és a tejfölt. (A tejfölt tálaláskor mellé is adhatjuk, ha van a társaságunkban olyan ember, aki nem szeretni a tejfölös ételeket. ) Pirított tarhonyával, főtt tésztával, törtkrumplival, krumplipürével, rizzsel egyaránt finom. Jól illenek mellé a téli savanyúságok.

Pirított tarhonya

Hozzávalók: 25 dkg tarhonya, 1 kávéskanál só, 1 kiskanál olaj, fél liter víz.

Elkészítése: Az olajat felforrósítjuk egy lábosban, kevergetés közben világosbarnára pirítjuk benne a tarhonyát, majd megsózzuk, és fél liter forrásban lévő vízzel felöntjük. Lefedjük az edényt, s lassú tűzön (kevergetés nélkül!) addig főzzük, míg a tészta a vizet telesen beissza. Akkor levesszük a tűzről, de még hagyjuk egy kicsit a gőzben hűlni. Tálalás előtt villával fellazítjuk, hogy a szemek fűgurulósak legyenek.

 

A huszonhetedik lépésben arról beszéltünk, hogy szeretni annyit tesz, jót akarni. A következő „házi feladat”: figyeljük meg, hogyan is állunk ezzel a kérdéssel. Mert az ember elvileg – nyilván - jót akar magának, a kérdés az, hogy úgy is viselkedünk-e, hogy a viselkedésünk következtében valóban jól is járunk. Azaz százszázalékosan elköteleződtünk-e amellett, hogy kibontakoztassuk mind azt a szépet és jót, ami bennünk rejlik, aminek kibontakoztatásra születtünk?

Holnap folytatjuk.