129. Húsnapra: Borsos tokány medvehagymás szentgyörgy-gombával + Szájkarate

A szentgyörgygomba és a medvehagyma még éppen össze tudnak találkozni április végén, május elején. Minden különösebb faxni nélkül, az alapanyagok adta ízt érvényre juttatva is finom ételt kapunk belőlük. Hasonló ebben a boros tokány is, melyben szintén a nagyon kisszámú, egyszerű és jó minőségű alapanyagon kívül az elkészítéskor tanúsított figyelemre van csupán szükség a sikerhez.  

Medvehagymás szentgyörgygomba

Hozzávalók: 1 kg szentgyörgygomba (május pereszke), 10 dkg vaj, só, bors, 1 csokor medvehagyma és 1 csokor petrezselyemzöldje.

Elkészítése: A gombát leöblítjük, szárazra töröljük, csíkokra vágjuk. A vajat felforrósítjuk, megpirítjuk benne a gombát, sózzuk, borsozzuk. A zöldeket apróra összevágjuk, és tálalás előtt rászórjuk a felforrósított gombára és jó alaposan összekeverjük, s néhány másodpercig együtt pirítjuk.

Borsos tokány

Hozzávalók: 1 kg sertéscomb, 25 dkg vöröshagyma, 1 evőkanál sertészsír, só bors.

Elkészítése: A vöröshagymát apróra vágjuk, a felforrósított zsíron kicsit megpirítjuk. Hozzáadjuk a kockára vágott húst, és időnkénti keverés mellett addig pirítjuk a hagymán, amíg zsírjára sül. Ekkor sózzuk, borsozzuk, s annyi vizet adunk hozzá hogy jó sűrű szaftja legyen. Lassú tűzön puhára főzzük, szükség esetén pótoljuk a vizet.

A pirított gombával és bőséges (tejfölös) tavaszi salátával tálaljuk.

Szájkarate

Az iskolában a napi munkám során gyakran tapasztalom ezt a jelenséget. Egy gyerek kiáll valamivel, nem tökéletes ugyan a teljesítménye, de tisztességesen dolgozott, és megkapja a munkájáért járó elismerést. És ilyenkor általában néhány ügyeletes hőbörgő rázendít a szokványos nótájára, mondván, hogy ez most mi volt, ilyesmit ő is tud, ezt most miért… stb. Arra a felvetésre, hogy akkor most álljon ki, és mutassa meg, hogy ő mire képes, akkor persze a tettekre nem kerül sor. No, erre szoktam mondani, hogy ez már megint csak szájkarate, fiam. 

Ez a szájkarate-jelenség elég gyakori. „Bármikor le tudnék szokni a dohányzásról, az italról stb. Ennél jobbat én bármikor csinálok. Ezt így vagy úgy kellene csinálni…” Reggelig sorolhatnám ezeket a megjegyzéseket. Ha hozzá sem fogok, egyértelműen szájkarate az egész. De ha hozzáfogok, megteszek minden tőlem telhetőt, de mégsem jön össze, akkor pontozásos vagy kiütéses vereséget szenvedtem ugyan, de tisztességes küzdelemben, ez egészen más. Az már valami… 

Azt mondtam egyszer magamnak, hogy meg tudom csinálni, hogy egy éven keresztül naponta mondjak valamit túlsúly témában, és mellé tudok tenni egy-egy ételt az eMpszi ajánlása szerint a négynapos ciklusoknak megfelelően. Sokszor kísértést érzek rá, hogy ne írjam meg az aznapi bejegyzést. Ezer és egy magyarázatom, kifogásom lenne rá, ha végül nem tenném. És igazából senkit sem érdekelne különösebben. Csak egy valakit: engem. Hogy meg tudom-e csinálni ezt az elhatározásomat, az csak 2012. január elsején derül ki. Ha mégsem sikerül, nem történt semmi. Csak annyi, hogy nem tudtam megcsinálni. Akkor vesztettem, ez benne van a pakliban. Semmi gond. Ezt be kell vallani, levonni a tanulságokat, és az élet megy tovább. De ha csak úgy azt mondom, hogy ezt simán megcsinálom, de mégsem teszem meg, az szájkarate. Önbecsapás. 

És most mi köze van mindennek a túlsúlyoz? Elég sok. Miden olyan nap, amikor csak valamivel megmagyarázom, hogy miért nem azt tettem, amit elhatároztam, és erre magyarázatot keresek megoldások helyett, az csak szájkarate, önbecsapás. Ezzel gyártok ugyan mentségeket arra, hogy miért ragadtam bele a régibe, de attól még ott maradok. És ebben az a legdurvább, hogy senkit nem érdekel igazán, hogy mire jutok (hiszen a környezetemnek leginkább úgy vagyok jól, ahogy vagyok), csak magamnak nehéz, ha csak mondom, ha csak a szájkaratét nyomom.

Holnap folytatjuk.