143. Tésztanapra csokihab (mousse au chocolat)

No, persze nem egész napra, hanem csak valami jó zöldséges tészta, valami finom saláta után. Mert azért a csokihab nem jóllakásra való. Egy bizonyos mennyiségnél több elfogyasztása nemcsak a kalóriák miatt mellőzendő, hanem a közérzetükre sincs jó hatással, ha a kelletétén többet eszünk belőle. Mert azért eteti magát, meg kell hagyni! Így semmiképpen sem a tésztanapi étrendünk alapja, csupán koronája lehet. De koronának aztán ragyogó. Az még hozzátartozik a képhez, hogy az itt közölt mennyiség bőven elegendő egy nagylétszámú társaságnak, mert csokihabot készíteni akkor a legjobb, ha a sok vendégtől sok babért learathat a készítője.

Van egy falu Provence-ban, ahol az egyik legnagyobb szakácsgurunak, Alain Ducasse-nak  is van étterme, és ahol élt egy-két magyar is. Erre a falucskára mondta Bereményi Géza, hogy "márpedig ilyen falu nem tud lenni, ez egy filmnek lehet a díszlete".

Szóval, volt ott egy másik nevezetes étterem is, La Table du Lutin néven, ahol olyan csokihabot készítettek, amiért 150 km-ről is eljöttek, még cukrászok is!... Pedig azon a környéken tíz méter egyenes út sincs. Én is jártam ott Pécsről, és én is ettem abból a csokihabból, aminek a receptjét most megosztom mindenkivel.

Csokihab azaz mousse au chocolat a la Table du Lutin

Hozzávalók: 40 dkg fekete csokoládé (legalább 60-70%-os és minél jobb minőségű), 20 dkg vaj, 25 dkg porcukor, 8-10 tojás (a tojások méretétől függően.)

Elkészítése: A tojást szétválasztjuk, a fehérjét félretesszük, a sárgáját a porcukorral addig keverjük, amíg tükörsima lesz. A lágy (nem felolvasztott!) vajat és hozzákeverjük a cukros tojássárgájához. A csokit összetörjük, megolvasztjuk. (Megtehetjük ezt egészen egyszerűen úgy is, hogy hozzáadunk 1-2 evőkanál vizet, s betesszük a mikróba, majd onnan kivéve teljesen simára keverjük). Az olvasztott csokoládét hozzákeverjük az eddigi masszánkhoz. (Gyorsan dolgozzunk, hogy ne hűljön ki a csokoládé.)

 A tojásfehérjét kemény habbá verjük egy csipet sóval. A keményre vert fehérjét ráöntjük a csokira. Majd egy keverőlapáttal „függőleges köröket leírva az alul lévő csokit a óvatos, lassú mozdulatokkal hozzákeverjük a tojásfehérjéhez. Az a cél, hogy úgy keverjük össze a két anyagot, hogy a tojáshabban lévő levegőbuborékok benne is maradjanak, mert ez adja majd meg a habunk megfelelő állagát. Ha türelmetlenül dolgozunk, és a szokásos oldalirányú kevergetést alkalmazzuk, akkor „kiverjük a levegőt” a habból. Amikor a két összetevő már teljesen egyneművé keveredett, akkor néhány órára a hűtőbe tesszük, a hűtőből kivéve azonnal adagoljuk és tálaljuk.

A világon a legjobb… 

Azon töprengek, hogy milyen motivációs szöveg is illik a csokihab után. Leginkább az önbecsülés jut az eszembe. Csokihabot készíteni is és enni is növeli az ember önértékelését. Arról nem is beszélve, hogy a mousse au chocolat- t csokihabank nevezni úgyszintén. Mert ugyebár előfordulhat, késztetést érzünk, hogy „a fal mellett közlekedve” legalább is csokimussznak nevezzük. Mert, ahogy én mondom, ahogy én gondolom, ami én vagyok, az egészen biztosan nem lehet elég jó. Mert hol jövök én már azokhoz, aki ott vannak, ahol a mousse au chocolat? Lehet, hogy inkább valamiféle álomemberek akarunk lenni? Azon görcsölünk, hogy hogyan is válhatnák azzá, akinek megálmodtuk magunkat ilyen-olyan minták alapján, ahelyett, hogy a lelkünkbe nézve meglátnánk az oda berajzolt igazi képet, melyből csak egyetlen egy van az egész világon. Nem, ezt nem merjük megnézni, mi lenne, ha nem is tetszene? Ehelyett inkább álomfoszlányból raktuk össze egy – leginkább az aktuális trendeknek megfelelő -  képet. És ott van ez a kép előttünk – elérhetetlen távolságban. 

Aztán belekeseredünk a megvalósítatlan, elérhetetlen álmainkba. Pedig itt van karnyújtásnyira az, amit senki más a világon nem tudna utánunk csinálni. Csak bátorság kellene hozzá. Ha azok mernénk lenni, akik vagyunk valójában, mindenki – velünk az élen – sokkal jobban járna. Hiszen más úgysem lehetünk, csak önmagunk. De ahelyett, hogy meg mernénk nézni, hogy mik is vagyunk valójában, így látatlanban valami másra ácsingózunk? Mert, hogy is lehetne az elég jó, ami vagyunk? Hát nem tudom… Mindenesetre, ha én csinálom, akkor az csokihab. És a világon a legfinomabb csokihab a la Bányai Gyöngyi :) .

Holnap folytatjuk.